Üdvözöljük honlapunkon!
Bethlen Gábor Technikum

Centrum Futsal

A „Centrum Futsal” (CEFU) ötletét a franciaországi Futball EB által generált országos eufória adta 2016-ban a Mátészalkai SZC Bethlen Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium iskolavezetésének és lelkes testnevelőinek. Ők dolgozták ki a bajnokság rendszerét, a versenykiírást, vállalták az országos szintű szervezést.

A hagyományteremtő kezdeményezést Rostás János Tibor Kancellár Úr örömmel fogadta, érdemesnek látta a támogatásra, felkarolta és koordinálta a Centrumok vezetői között.

A bajnokság célja több szintű. Egyrészt a mindennapos testnevelésre, az ország futballszeretetére, a futsal egyre népszerűbb jelenlétére alapozva minél több diáknak játéklehetőséget teremteni a versenyzésre, megmérettetésre. Emellett az egyre kedveltebb futsal sportág népszerűsítése, az utánpótlást jelentő tábor szélesítése. A kezdeményezés szervesen illeszkedik az ország egészséges életmódot, sportszeretetet, sportot, mindennapi mozgást támogató elképzeléseibe, tevékenységébe. Másrészt a bajnokság egyfajta csapatépítési lehetőség a testnevelők, pedagógusok, vezetők, Centrumok között.

A hagyományépítés sikeres volt. Immár 5. alkalommal kerül megrendezésre 2022. június 9. és június 10. között a Centrum Futsal Országos Döntő az ország 12 Centrumát képviselő csapat részvételével.

Az V. Centrum Futsal Országos Döntő végeredménye:

  1. Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium Csapatnév: Gábor Dénes
  2. Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Csapatnév: Szemere
  3. Veszprémi SZC Ipari Technikum Csapatnév: Ipari
  4. Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium Csapatnév: Csenger Ady
  5. Karcagi SZC Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Csapatnév: Karcag Varró
  6. Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum Csapatnév: Bercsényi Ördögök
  7. Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum Csapatnév: Közgazok
  8. Soproni SZC Vas- és Villamosipari Technikum Csapatnév: Vasvilla
  9. Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum Csapatnév: Közgáz
  10. Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum Csapatnév: Brassai
  11. Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum Csapatnév: Kozma faipari
  12. Vas Megyei SZC Gépipari és Informatikai Technikum    Csapatnév: Gépipari

Különdíjasok:

Gólkirály: Szecsei Viktor

Legjobb kapus: Bernáth Milán Bendegúz

Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Ákos

Fair Play díjas csapat:

Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégium Csapatnév: Csenger Ady

Fair Play díjas játékosok:

  • Fődi István (Gábor Dénes)
  • Kádas Krisztián (Szemere)
  • Cser Félix (Ipari)
  • Bnce Levente (Csenger Ady)
  • Seres Dávid (Karcag Varró)
  • Fekete Roland (Bercsényi Ördögök)
  • Kabelács Dániel (Közgazok)
  • Szekeres Enzo (Vasvilla)
  • Törőcsik Olivér (Közgáz)
  • Tamás Ábel (Brassai)
  • Petrik Balázs (Kozma faipari)

A következő dokumentumokat ajánljuk a szervezők figyelmébe:

Jó sportolást kívánunk!